|
Hangok
Kezembe fogtam a tollam,és bemártottam a szomorúság fátyla
Mogé,ahol árnyékként élek bezárva magamba.sírni szeretnék mint
Ahogy az éj sír,mikor betakarja hideg szívével a fájdalom,hogy
Emlékeztesse.de nincsennek konnyeim,felemésztette oket az ido,
A maga cinikus mosolyával ahogy karmait belevájja a lét szívébe.
Egy kert ahol vagyok és vagy és mégse.egy kert melyet korbekerített
A végzet,az orom és a kín osszefonódott karjaival,ahogy végtelen
Vénájuk a semmibe nyúlik az elmúlást szállítva.almafa vagyok
Oreg és beteg,de ezt csak én tudom,és csak én érzem és csak én
Látom.torzsem ráncos,ágaim átfonnak,hogy óvjanak.Érezlek.
Érzem ahogy lélegzel,érzem ahogy sírsz,érzem ahogy nevetsz,
érzem ahogy gyulolsz,érzem ahogy fázol,érzem ahogy szeretsz és
érzem ahogy a szívembe szúrsz.rózsa vagy,sok rózsa.Élénkvoros
Színben pompázol.esténként megcsillan selymes szírmaidon
Az alkony konnye,hogy szépséged ápolja még el nem jon
A vég.akert lassan homályba borúl,és egyre távolabbinak
Tunik,és én újra árnyék leszek.
|
